Főoldal » Hírek
A kényszer szülte Nikolic eladását
2010. február 02. // Kategória: Nemanja Nikolic, Illés János
A Kaposvári Rákóczi ügyvezető elnöke, Illés János kedden délelőtt értékelte a hétfői eseményeket, Nikolics eladását és Oláh érkezését. A klubvezető úgy nyilatkozott: a házi gólkirályt a klub anyagi helyzete miatt voltak kénytelenek eladni a Videotonnak.

– A klubvezetés azon dolgozott az elmúlt hetekben, hogy a tavaszi szezonban az Oláh, Nikolic csatárduó szerepeljen a tavaszi szezonban a kaposvári csapatban – árulta el Illés János. - Természetesen ennek komoly anyagi vonzatai lettek volna, de ígéreteket kaptunk arra, hogy ennek meglesz az anyagi fedezete. A szponzori tárgyalások azonban eddig nem jártak sikerrel. A végsőkig kivártunk, de az egyesület anyagi helyzete nem javult, így ismét arra kényszerültünk, hogy játékos-eladásból stabilizáljuk a helyzetünket. Nikolics eladása tehát kényszermegoldás volt.

– Néhány hete megjelent a sajtóban, hogy Nikolic Kaposváron marad, mert nem érkezett érte komoly ajánlat. Ezek szerint a Videoton alaposan kitett magáért...

– Valóban több ajánlatot elutasítottunk az elmúlt időszakban, mert nem kínáltak annyi pénzt a játékosért, mint amennyit mi szerettünk volna kapni érte. A Videoton ajánlata megfelelt az igényeinknek, a jelenlegi helyzetben nehéz lett volna rá nemet mondani. A fehérváriak néhány napja keresték meg a Rákóczit, és hamar megállapodtunk. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a kényszer szülte ezt az üzletet. A szerződés anyagi részletei nem publikusak, annyit azonban elárulhatok, hogy jól járt a Rákóczi.

Az eddigi eladási rekordot Dusan Vasziljevics tartotta, aki 63 millió forintért szerződött Kaposvárról a Bundesligába. Információink szerint ezt az összeget jócskán sikerült túlszárnyalni Nikolic eladásával. Ha az anyagi oldalról közelítjük meg a hétfői eseményeket, a klubvezetés ismét jól teljesített, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan olyan játékost sikerült több tízmillió forintért eladni, aki korábban ingyen érkezett a somogyi megyeszékhelyre...



Megosztás

Hozzászólások

pepe72
7 hónapja írta
Kamu Illés úr amit mond!Feb.20-ig van átigazolási időszak,volt még idő bőven várni a szponzorra.Szánalmas klubvezetés.Menjen már nyugdíjba,mindenkinek jobb lesz!
kraci23
7 hónapja írta
Ez így van. Szánalmas ami a vezetőségben folyik. Sajnos addig nem érünk el kiemelkedő eredményt, amíg a jelenlegi vezetők a helyükön ülnek.
kanyar
7 hónapja írta
elég kemény hozzászólások .
nem ismerem a klub helyzetét és nem is akarom igy kommentálni a történteket, az viszont tény hogy az eddigi nyilatkozatok nem esnek egybe a mostani történésekkel.
itt inkább arról lehet szó , hogy Lóri érkezése stabillá tette a támadósort, ezáltal a jó pénzért eladható játékost eladták.
logikailag értem a dolgot, csak nehogy egy váratlan esemény , akár sérülés akár tartósabb formaingadozás nehéz helyzetbe hozza a klubot. Egyébként szerintem az anyagi stabilitás legalább olyan fontos egy klub életében, mint az itt folyó kitűnő szakmai munka.ha sokan elfeledkeznének róla, már nagyon régóta ennek is köszönhető hogy még mindig első osztáju csapatunk van. NINCSENEK SZPONZOROK NINCSEN PÉNZ.
vasiljevic
7 hónapja írta
haljátok ebből a rákocziból nem lesz egy bajnok csapat ha mindenkit eladnak pl:szakály,vasiljevic,pintér,alves,nikolic,
simán nyerhetünk volna bajnoki cimet ha ittmaradnak ezek
és nem is értem miért kell eladni a jó játékosokat külömben egyetértek "kanyarral" jöt lóri megy nikolics minden évbe ez megy :S:S:@
ennyi
vasiljevic
7 hónapja írta
a rákoczi nem tud spórolni vagy mi mert mindig anyagi gondok vannak
g.csabcsi
7 hónapja írta
A kérdés nem csak bennem, ha nem sok kaposvári labda szerető társakban is megfogalmazodott.Hát ki mondom.
Az a " vezetőség " akinek, ilyen csapata, játkosállománya van
éve óta és NEM tud ponzort / ponzorokat / keresni.
MONDJON LE !
mrx
7 hónapja írta
A magam részéről gratulálok Illés Jánosnak, akinek érkezésével hosszú idő óta stabil NB I-es csapatunk van. Okoskodni, hülyeségeket írni, szidni persze lehet őt, de nem az okoskodók fogják hónapról hónapra előteremteni a játékosok, edzők, a munkatársak stb. bérét. Oláht, Vasiljevicset, Nikolicsot, Obricot és még rengeteg játékost melyikőtök hozta ehhez a csapathoz ingyen? Vajon kinek köszönhető hogy ilyen csapat és játékosállomány van Kaposváron? Hát többek között Illés Jánosnak, aki a magyar élvonalban az egyik legjobb ügyvezető. Nézzétek már meg, hogy melyik csapat tud játékoseladásokból pozitív egyenleget produkálni! Talán csak a Rákóczi! Ha másél éve nem adják el Oláh Lórit és Alvest (akkor ugye nagyon tiltakoztatok), most nem lett volna itt Nikolic. Szponzort (nem ponzort g.gabcsi, még ehhez is hülye vagy) meg biztos lehet még február 20-ig találni, pepe72 legalábbis talál majd nekünk három hét alatt, mikor évekig nem sikerült senkinek. Addigra persze már mindenki bevásárol, Niko nem kell senkinek, nekünk meg lesz egy csomó játékosunk, akiknek nem tudunk fizetni. Ők meg mehetnek ingyen bárhová, mint történt Diósgyőrben. Remélem Illés úr nem olvassa ezt a sok baromságot, amit írtok, mert ha sikerülne elüldöznötök innen, akkor lenne igazán nagy baj Kaposváron. Kiesnénk, aztán várhatnánk megint húsz évet az NB I-re!
Leslie61
7 hónapja írta
Abszolút egyetértek mrx-szel.Ő az egyetlen aki az eszét is használja! Persze neki van, nem úgy, mint némelyik "okostóbiásnak". Én is szeretném, ha azok akik az elmúlt években el lettek adva, itt játszanának, és szebb célokat is ki lehetne tűzni. Sajnos Kaposvár, és ezzel együtt a Rákóczi is az ország egyik leggyengébben teljesítő régiójában van, ezért szponzort sem könnyű találni. Nagyon örülök, hogy ezekkel a lehetőségekkel is biztosítják számunkra szórakozást!
vasiljevic
7 hónapja írta
de azt valaki elárilná miért vannak minden évben anyagi gondok?
mrx
7 hónapja írta
Nagyon egyszerű. Szponzorok híján kevesebb a bevétel, mint a kiadás. A kiadásokon nem nagyon lehet már faragni, hiszen a Rákóczi így is az egyik legkisebb költségvetéssel rendelkező klub az NB I-ben. Ennél keveseb pénzért már nem jönne ide senki focizni. Így aztán muszáj a játékoseladásokból befolyó pénzzel pótolni a hiányt.
pepe72
7 hónapja írta
Tisztelt MRX!
Látom nem derült ki még önnek,hogy min borult ki többünknél a bili Illéssel kapcsolatban!Azon,hogy alig 2 hete azt nyilatkozta stabil az anyagi helyzet,nem kényszerülünk Niko eladására.Vissza is olvashatja ezen az oldalon,vagy megnézheti az interjút ab www.kapospont.hu oldalon is!Örülünk,hogy Lóri jött és Prukner mesterrel együtt,mint az a tegnapi Kapossport interjúból is kiderűlt,nagyon örültünk a Nikó-Oláh csatárduónak!Erre mivel indokol Illés?Csődben a klub ezért adta el Nikót!Nos ebből két dologra lehet következtetni,vagy kurvagyorsan elköltötte a stabil hátteret (2hét),pedig csak Godslove jött,úgy tudom ingyen,vagy pedig hazudott két hete.Lehet választani,de egy szavahihetetlen elnökkel nem csoda,hogy senki nem szerződik le.Nem csoda,hogy csalódottak vagyunk és átverve érezzük magunkat!Persze ez miért is izgatná az elnök urat?Elvégre mi csak a szurkolók vagyunk!HajRákóczi!!
mrx
7 hónapja írta
Tisztelt pepe72!
Bár Illés sem rokonom, sem ismerősöm, de azért engedje meg, hogy a pártjára álljak. Bizonyára tudja Ön is, hogy a játékoseladás kőkemény üzlet. Ha Ön el akadni valamit, nyilván nem kezdi el híresztelni, hogy mekkora bajban van. Ez esetben ugyanis a vevő tudni fogja, hogy mindenképpen el fogják adni a játékost, és biztosan kevesebbet ad érte. Inkább azt mondja (ha jó üzletember), nem muszáj nekem eladni, de ha olyan jó árat ajánlanak, megfontolom. Lehet, hogy ezen Ön és pár szurkoló, aki nem lát az orránál tovább, megsértődik, viszont a klub jobb üzletet köt. Érdekes, hogy azon még senki nem sértődött meg, hogy Prukner edző még soha nem azt a kezdő tizenegyet adta meg az újságokban, ami végül a pályára lépett. Vajon akkor ő is hazudott és szavahihetetlen? Dehogyis. Ennek is megvan a maga oka, amit a Mester nyilván tud, de nem köt más orrára. Én a magam részéről nagyon örülök annak, hogy a klubunkban ilyen nagyszerű szakemberek vannak, mint az említett két úr, és inkább a teljesítményük alapján ítélem meg őket, és nem a sajtónyilatkozataik okán. Azért remélem, nem hisz el mindent, amit az újságokban leírnak!
pepe72
7 hónapja írta
Tisztelt MRX!
A Kapossportban videón mondta,a fent említetteket.Nem leírva.
mrx
7 hónapja írta
Tisztelt pepe72!
Számomra a Kapossporton megjelentek is a sajtónyilatkozat kategóriájába tartoznak. De látom, nem értette meg mondandóm lényegét. Önnek egyszerűen nem szimpatikus Illés János. A nagyobb baj, hogy fontosabbnak tartja a saját jólinformáltságát, mint a klub üzleti érdekeit, anyagi biztonságát. Lelke rajta...
jozsó
7 hónapja írta
Az Illés úrral nincs baj,csak ő nem elnök,hanem játékosügynök.
Nagyon jó a kapcsolata menedzserekkel, tud játékosokat igazolni, eladni, szerződéseket kötni. Kellene egy olyan ügyvezető elnök aki szponzorokat keres, meggyőzni őket, szerződést köt velük. Még szerencse, hogy az önkormányzat tudja támogatni a klubot. De lehet nemsokára olyan sorsra jutunk, mint Siófok.
damned
7 hónapja írta
mrx: kiemelkedő szakmai stáb, a csapat és a környezete nem a balhékról híres, évről évre új garnitúrával, de -magunkhoz mérten- jó eredmények, mégis évek óta nincs pénz, nincs támogató. ki a felelős? egy megfelelő szakember kell a klubhoz, aki képes támogatókat szerezni. olyat, aki fizet is, nem ilyen gabonatransz féléket.
csaba64
7 hónapja írta
Gyerekek ez a mi kis országunkra jellemző a nem igazmondásból lehet a legjobban profitálni.Aki meg ujsághirdetést ad fel és igy akar szponzort találni arról az elnökről nem érdemes beszélni. Akkor lesz majd nagy a baj ha az edzői stáb azt mondja viszlát. HAJRÁ RÁKOCZI.
szurker23
7 hónapja írta
Tisztelt szurkolótársaim!
Vélemányem szerint a klubnál óriási pazarlás folyik!
1. Nem becsüljik meg kellően a fiataljainkat.
2. Nem becsülik a kitartó szurkolókat.
3. Az igazolások, szerződéskötések elég furcsán zajlanak. Pl: egy évre épeszű klubvezető nem köt szerződést! Amikor a Pintér A.-val hosszabítottak egy évet, ő kiröhögte utána a klubot, hogy teljesítették simán minden feltételét és csak egy évet kellett aláírnia, nem 3-4-et.
4. Az eladások felemásra sikerültekVaszke, Szakály P.,Szakály D,Alves, Leo oké, Obric egy nagy kérdőjel, mert hol vannak a tehetséges szerb fiatalok? Lambulic egy NULLA! Nikolic ügyében az illés hazudik! Vagy először vagy most, de valami nem igaz! Az hogy állandóan el kell valakit adni köztudott az egész országban, ezzel nem lehet taktikázni(mrx hülyeséget írtál). Az ügyvezető (illés) feladata, hogy a klub anyagi stabilitását biztosítsa, amit eddig nem tett meg! Mert az nem megoldás, hogy mindig el kell adni valakit! Az plusz bevétel kellene hogy legyen! Befektetőket, de legalább KOMOLY szponzorokat KELL idehozznia, mert ez a dolga! Ha nem tud hozzni akkor alkalmatlan a feladatára, akkor menjen el ügynöknek!
5. gabontrans ügyben ami folyt, egyszerűen nevetséges! Másfél évig nem fizettek (50 millió), de mi azért reklámoztuk őket, és semmit nem tettek, hogy pénzhez jusson a klub.
6. Ha az Oláh Lóriért ugyanúgy százezer Eurot fizettünk, mint a Loki, akkor idióták vagyünk! Már eleve az minusz 4 millió, mert ennyit romlott a Forint azóta! Arról nem is beszélve, hogy a Lóri értéke jóindulattal a 2/3 lett. Szerintem a reális 12-15 millió Ft lett volna. Zsolnait megvehettük volna 8-10-ért.
Kraci4ever
7 hónapja írta
Egyetértek Szurker 23-mal. Ha ügyvezető és nem tud szponzorokat hozni akkor mégis mit csinál? Ez (lenne) a dolga...
szurkolo11
7 hónapja írta
Szerintem meg nekünk szurkolóknak szurkolni kellene, nem belepofázni mások melójába! Nem gondolnám, hogy az ügyvezetőnek a szponzorszerzés lenne a legfőbb munkája. Meg kellene ezzel bízni valakit, de nem hinném, hogy lenne esélye ebben a gazdasági helyzetben, egy ilyen szegény városban, ahol ráadásul több NB I-es csapat is van, csak tudnám minek kell ennyi. Illés úr legalább pótolja a hiányzó pénzt a játékoseladással, a többi sportágban meg a városháza nyúl mindig a zsebébe.... Kíváncsi leszek mikor adnak el egy kosarast, röplabdást ennyi pénzért??
sipike40
7 hónapja írta
Szponzort?Nem is akar,mert akkor aki adná a pénzt nem hagyná zsiványkodni.Jó kis pénzt kapott zsebbe minden játékos eladásból!!Siófokon is ez volt.amikor már nem volt kit eladni jött Kaposvárra!


Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz (regisztráció és) bejelentkezés szükséges!




  Csapat M +  =  – G+ G–P 

1.

 Debrecen

5

3

1

1

13

-

6

10

 2. Rákóczi FC

5

3119-6

10

3.

 FTC

5

3

1

1

9

-

6

10

4.

 Vasas

5

3

1

1

10

-

8

10

5.

 MTK53118-710

6.

 Honvéd5

3

0

2

9

-

6

9

7.

 Videoton

5

2

2

1

9

-

5

8

8.

 ZTE

5

2

2

1

10

-

9

8

9.

 Újpest

5

1

3

1

4

-

4

6

10.

 Paks

5

1

2

2

8

-

10

5

11.

 Szolnok

5

1

2

2

5

-

7

5

12.

 Győr

5

1

2

2

3

-

6

5

13.

 Pápa5

1

1

3

8

-

9

4

14.

 Kecskemét

5

1

0

4

10

-

16

3

15.

 Siófok

5

0

3

2

2

-

6

3

16.

 Haladás

5

0

2

3

2

-

8

2

fő támogató



médiapartner









Nyitóoldal | Hírek | Csapat | Mérkőzések | Tabella | Klub | Múlt | Utánpótlás | Fórum | Galéria
Linkek | Felhasználói szabályzat | Adatvédelem | Impresszum
© Kaposvári Rákóczi FC Kft.
RSS
Developed by Thunder Studio