Főoldal » Hírek
Éles főpróba az Újpest ellen
2010. július 23. // Kategória: Liga Kupa
Szombaton az Újpest ellen rajtol a 2010-2011-es szezonban a Kaposvári Rákóczi. A zöld-fehérek még nem bajnokin, hanem a Ligakupában bizonyíthatnak az új vezetőedző, Sisa Tibor irányításával. Sérültek és lábadozók egyaránt akadnak, ám a csapat így is győzelemre készül.

A szabadságnak immáron vége az élvonalbeli labdarúgóknál, sőt, immáron a felkészülés is az utolsó napjaihoz ért, szombaton már élesben lehet bizonyítani. A Ligakupa a bajnokság és a Magyar Kupa mellett csupán a harmadik számú sorozat, ennek ellenére gyakorlásnak is jó, és a profi labdarúgó pedig ugyebár mindig mindenhol nyerni akar. A zöld-fehérek egyik hálóőre szerint komoly munkát végeztek eddig, és az új szakvezető pozitív benyomást tett a fiúkra.

„Eddig egy korrekt embert ismertem meg az edzőben, jó szakembernek tartom, és bízom abban, hogy a jövőben az eredmények őt fogják igazolni. Mindenféleképpen győzelmet várok, mert ez jó alap lenne a biztos kezdéshez” - mondta Strublics József, aki a napokban érkezett vissza a Kaposvölgye NB II-es csapatától – a helyére pedig Horváth Lászlót adták a kaposváriak.

Az újpestiek kerete is átalakult a nyáron, egyelőre nem tudni, mire lesz képes a csapat a következő bajnokságban, bár az egykori kaposvári kedvenc szerint sokra hivatott. Kaposváron minden esetre nyerni szeretnének.

„Az első tétmeccs lesz ez ebben a szezonban, és mi edzőtáborból fogunk odaérni, de mi az első csapatunkkal játszunk, mert főpróbának szánjuk ezt a ligakupa mérkőzést” - árulta el a Rákóczi-nevelésű Balajcza Szabolcs.

A kaposváriaknál Bank, Reszli, Bőle még csak lábadozik, Szepessy sem egészséges még, az új fiúk közül pedig akad még némi lemaradása egyiknek-másiknak. A többiek viszont hadra foghatóak, így Sisa Tibor feltérképezheti az Újpest ellen, mire volt elég az eddig elvégzett munka. A találkozó szombaton este nyolc órakor kezdődik a Rákóczi stadionban. A 4-es pénztár 15.00-tól nyit, a 3-as, az 5-ös és a vendégpénztár pedig 18.30-kor.


Megosztás

Hozzászólások

Még nem érkezett egy hozzászólás sem!


Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz (regisztráció és) bejelentkezés szükséges!




  Csapat M +  =  – G+ G–P 

1.

 Debrecen

5

3

1

1

13

-

6

10

 2. Rákóczi FC

5

3119-6

10

3.

 FTC

5

3

1

1

9

-

6

10

4.

 Vasas

5

3

1

1

10

-

8

10

5.

 MTK53118-710

6.

 Honvéd5

3

0

2

9

-

6

9

7.

 Videoton

5

2

2

1

9

-

5

8

8.

 ZTE

5

2

2

1

10

-

9

8

9.

 Újpest

5

1

3

1

4

-

4

6

10.

 Paks

5

1

2

2

8

-

10

5

11.

 Szolnok

5

1

2

2

5

-

7

5

12.

 Győr

5

1

2

2

3

-

6

5

13.

 Pápa5

1

1

3

8

-

9

4

14.

 Kecskemét

5

1

0

4

10

-

16

3

15.

 Siófok

5

0

3

2

2

-

6

3

16.

 Haladás

5

0

2

3

2

-

8

2

fő támogató



médiapartner









Nyitóoldal | Hírek | Csapat | Mérkőzések | Tabella | Klub | Múlt | Utánpótlás | Fórum | Galéria
Linkek | Felhasználói szabályzat | Adatvédelem | Impresszum
© Kaposvári Rákóczi FC Kft.
RSS
Developed by Thunder Studio